Newill Akadémia

A gyerekek a Koforiuda-ban található Newill Akadémia hallgatói. A Newill Akadémia először 2010-ben nyitotta meg kapuit mindössze pár óvodáskorú gyermek számára. Az alapító célja az volt, hogy oktatást biztosítson azon szülők gyermekei számára, akik nem engedhették meg maguknak a város többi iskolájának „szokásos” tandíjait. A tandíj összege kevesebb, mint az átlag ghánai iskolák tandíjának 1/3-a. A gyerekek ebédet kapnak, és ha a szülők meg tudják fizetni, a gyerekek igénybe vehetik az iskolabuszt az oda- és visszaútra. A havi támogatási díj tartalmazza a tandíjon túl, az ebéd és az iskolabusz költségét is.

A ghánai iskolarendszer egy 2-6-3-3 felosztást követ, amelyből a 2-6-3 az alapfokú oktatás része. Az iskola szeptemberben kezdődik és júliusig tart.

Newill lunch break.jpg

Az alapfokú oktatás 4 éves korban kezdődik az iskola-előkészítőben (óvodában), amelyet a 6 éves általános iskola követ. Az oktatás nyelve az angol, ami különös nehézséget jelent azoknak a gyermekeknek, akik szinte kizárólag törzsi nyelvet beszélnek, amikor elkezdik az előkészítőt. A tanterv magában foglalja az angol, a ghánai nyelv és kultúra, a matematika, a környezettudomány, a társadalomtudomány, a mandarin vagy a francia mint idegen nyelv, az általános tudományos, vallásos és erkölcsi oktatás oktatását, valamint minden olyan fizikai tevékenységet, mint a ghánai zene, tánc, testnevelés. Az általános iskola végén nincs igazolás.

 

A 7.-től 9.-ig tartó osztályok tovább folytatják ugyanezen tantárgyak, valamint a formatervezés és a technológia, az informatika tanulását. Tanulmányaikat BECE tanúsítvánnyal (Basic Education Certificate) fejezik be.

 

A programba kerülés és maradás feltétele a minimum 60%-os átlag elérése. 

A támogatóknak megküldjük a bizonyítványokat, amely igazolja, hogy a gyermek járt iskolába és hogy milyen eredménnyel teljesít, elhozzuk a látogatásaink során a gyermekek által írt leveleket, apróbb ajándékokat, és beszámolunk minden, a gyermeket érintő eseményről.