Keresés

Még mindig tart az interjúk sora

Reggel azzal ébredek, hogy Karolinának PCR tesztre kellene mennie. Osztunk szorzunk, és végül az időközben a haveri viszonyba került német követség dolgozói által ajánlott házhoz jövő orvos helyett a Poliklinikára sétál át. Gyorsan, profin végeznek is, másnap délután lehet menni az eredményért.



A "magyar" focicsapat edzésére érünk be az iskolába. Afrika Napja van, így ma nincs tanítás az iskolában. M. Cisse, a csapat edzője fogadkozik, hogy idén győznek. Bemutatja a csapat tagjait, elbeszélgetünk velük és biztatjuk őket: bár nagyon jó lenne 7 év után végre először győzni, de ha nem sikerül, akkor is nagyon büszkék leszünk rájuk. Adunk is Cisse úrnak pénzt, hogy vegyenek vizet és gyümölcsöt a gyerekeknek. Idén nem lesz kupa, viszont maradt vagy 2 kiló cukorka a felvilágosító oktatásból, majd azt osztjuk szét a csapattagok között... Ügyesen cseleznek, futnak, gyakorolnak: Hongrie! Hongrie!


Délelőtt befejezzük a "régi" támogatottak interjúvolását. Összesen 100 gyerekkel eltartott egy ideig a folyamat... már a kicsik jönnek, az első és másodikosok, velük alapvetően nincs gond, jól tanulnak, ügyesek. Csak egy-egy gyereknél dorgálunk, figyelmeztetünk...



A számítástechnikai oktatás során ma új témát kezdenek: az excelt. A Word már úgy-ahogy, de megy mindenkinek.


Délután az új gyerekekkel beszélgetünk el, akiket az iskola javasolt támogatásra. Bár eddig minden évben az újak esetében családlátogatásra mentünk, de a COVID miatt idén ez sajnos elmarad, így ők jönnek valamelyik szülőjükkel az iskolába. Sajnálom, hogy nem tudunk menni, illetve, ha akarnánk, tudnánk, de szeretnénk elkerülni azt, hogy ha valaki esetleg megbetegedne a látogatás után azt a Covidnak és a mi látogatásunknak tudnák be. Így aztán jobb a békesség alapon most a könyvtárban fogadjuk a jelölteket. Nagyon édesek: karatéznak, énekelnek, szavalnak, vagy csak szégyenlősen mosolyognak, imádjuk őket! Pedig egyik sorsa nehezebb, mint a másiké... apuka meghalt, anya lebénult, és egy olyan nagynénivel jön aki még csak közös fényképet sem akar vele... a másikat elhagyták a szülei, apa lelépett, anya újra férjhez ment és elhagyta, most a nagymamával él a ... apa külföldön van, a hátrahagyott családot az anya próbálja eltartani. Vágyak, amik még nem terjednek túl a füzeten, tollon, babán, szép ruhán, cipőn, hátizsákon... szívünk szakad mindig ilyenkor.



Még odaadom Mme Sissokonak a pénzt és a bevásárló listát a holnapi magyar estre, és sietünk vissza a szállásra. Az estére nagy izgalommal készülünk, hiszen a csapattagok közül négyen támogatók vagyunk és meghívtuk vacsorára, ismerkedésre a "gyerekeinket." Gyönyörűen felöltözve érkeznek a taxival (mi fizetjük ki). Kati 7 év támogatás után találkozik végre egyetemista támogatottjával és egy másik, nyolcadikos kislánnyal, és egy kilencedikes fiúval és még egy végzős lánnyal. Aminata, az én "kislányom" nem tudott jönni, még mindig beteg, Malaminnal viszont nagyon jót beszélgetünk, és vajon mi lenne más a téma, mint a foci! Jót nevettem a látható döbbeneten, amikor rájött, hogy ismerem a csapatokat, focistákat, valószínű erre végképp nem számított. Hallgatjuk a terveket, reményeket, gyorsan elröpül az idő, nagyon jót beszélgetünk miközben mindenki tortillát vagy hamburgert majszol - ez a ma esti specialitás a konyhán. Végül Mme Sissoko telefonál rám, hogy minden rendben van-e mert a szülők aggódnak, hogy még nem értek haza a gyerekek... megnyugtatom, most hívom a taxit... még egy csoportkép, kifizetjük a taxit és integetünk: annyira jó volt megismerni őket!!!

4 megtekintés