Reggel búcsút intettünk Karolinának, ma hazautazik. Szilvi Katiba ment, de Kati és Togonon a délelőttöt velünk kezdte, mert délelőtt a Chérifoulában egyeztetést tartottunk a lehetséges jövőbeli projektekről.
A program azzal indult, hogy menjünk el üdvözölni az oktatási minisztérium helyi képviselőjét, mert ők adtak a meghívó levelünkre hitelesítést. Hatan bepréselődtünk Malamin a mi fogalmaink szerint roncs, ottani viszonyok szerint majdnem kifogástalan autójába (10 nap után jöttem rá, hogy a nyakam és a ruhám a nyakamnál azért koszos, mert ott ér hozzá a biztonsági öv) és elmentünk a tankerültre, ahol kiderült, hogy az igazgató asszonyt váratlanul berendelték a minisztériumba, úgyhogy nincs bent és nem is tudják, hogy mikor ér vissza. Így aztán megüzentük, hogy itt voltunk, üdvözöljük és visszapréseltük magunkat a kocsiba, mondván, hogy mi itt voltunk, tiszteletünket tettük, így ez elég kell legyen. Visszafelé pörkölt mogyorót ropogtattuk, amit Habiba az utcai árusnál vett...
Haidara úr már az iskolában vár mire visszaérünk. Mme Sissoko is társul hozzánk, de szegény nagyon fáradt, többször is elalszik a beszélgetés során, lebukik a feje. A jövőbeli projektek kapcsán egyértelműen jelezzük, hogy a lehetséges projekjavaslatok közül minket a szakmát adó, munkát teremtő projektek érdekelnek, így a gimnázium alapítása nem, de egy kőműves-villanyszerelő-asztalos-szabó szakközépiskola-szakmai központ létrehozása, a ghánai iskola tervezői általi megtervezése érdekes lehet a számunkra. Megmutatjuk a ghánai iskola terveit, a napelemes, esővízgyűjtős, természeteses ventillációs rendszerét, rettenetesen tetszik. Ugyanis valószínű ehhez egy új épület kell, mert a jelenlegi iskolára nem lehet ráépíteni: már így is repednek a frissen felújított falak, nem valószínű, hogy elbírnának még egy emeletet, ráadásul a terület alatt mocsár van, ca. 1,5 méter mélyen már áll a talajvíz. Haidara út tájékoztat, hogy valahol a közelben vesznek egy földterületet, ahol ez az iskola megvalósulhat. A Műanyag Projektünk kiterjesztéséről is beszélünk, melybe belevonnánk a Sansfil negyed több iskoláját is (Katiban 10 iskola vesz részt a projektben). Togonon ismerteti a programot és annak lépéseit, úgy tűnik nagyon tetszik, a következő iskolai szenzonban belevághatunk. Beszélünk a felvilágosító oktatás sikeréről, kérik, hogy jövőre is tartsuk meg a jövőre 7. osztályosoknak, és legyen a fiúknak is ilyen program. Ebbe gond nélkül beleegyezünk, mert egy nagy volumenű újabb program, "Helló Serdülőkor!" névvel, kezd kibontakozni előttünk a tapasztaltak alapján. A nyári iskolai lehetőségekről is beszélünk, hogy hogyan lehetne a tanároknak némi jövedelmet biztosítani, hiszen, ha nincs oktatás, nem kapnak fizetést sem. Végigbeszéljük a lehetőségeket - sporttábor, betétvarró tanfolyam, kézműves tábor, filmklub, játékklub, és a rosszul tanulóknak felzárkóztató, szinte mintha a tanárokkal folytatott beszélgetést ismételnénk meg. Kérjük, hogy dolgozzák ki részletesen, hogy hogyan gondolják, és adjanak egy konkrét javaslatot, munkatervet, költségvetést - tudjuk, hogy tudnak, ha akarnak, és most akarjanak, mert ez az érdekük... Csak úgy nem tudunk pénzt osztani, segélyezni, nem ez a profilunk...
Délután a nagy izgalommal várt hagyományos Mali-Magyarország focirangadóra kerül sor. Mivel a nem rég felavatott focipálya sajnos nem alkalmas a meccsre, ezért visszamegyünk a szokásos teherautós-tehenes-szamárkordés-kecskés-motoros belépőkkel tarkított régi pályára. Magyarország vezet!!! Aztán Mali kiegyenlít -:((( és végül az alapítvány működése során először: a büntető rúgásokkal Magyarország nyeri a meccset!!! Óriási ünnepléssel megyünk vissza az iskolába,ahol kiosztom a kért okleveleket és a jutalom édességet, üdítőt és az udvaron folytatódik a buli. És megkapom emlékbe a pályán már magasra emelt feliratot:
"A lehetetlen lehetségessé válik, ha az embernek jó célkitűzése van. Én a tökéletességre törekszem, nem adom fel. Köszönjük Afrika Másként a türelmet!"
