Reggel arra ébredünk, hogy Kati még mindig nem érzi jól magát, így nem tud jönni a varróiskola megnyitójára. Fáj a feje, a torka, talán még lázas is... a légkondi és a 40 fokos hőségben bedöntött hideg italok miatt - hiába tudjuk, hogy nem kellene, de lehetetlen megállni, hogy a hideg italt kortyonként iszogassuk - szinte mindenkinek fáj a torka...
Szomorú vagyok nagyon, hiszen Kati hónapokon keresztül tervezte, szervezte ezt a programot, ami most beérett. Ha valaki, hát ő igazán megérdemelné, hogy ünnepélyesen átvághassa a szalagot és élvezze a nagy munka sikerét! De nem tudom rábeszélni, így aztán az alapítvány nevében nekem kell majd valami köszöntő/köszönő /buzdító beszédet rögtönöznöm. Mindenki csinosba vágja magát és korán elindulunk, hogy még a 10 órás kezdet előtt minden a helyére kerüljön.
Kati
Katiban az ünneplő sokaság már üldögél az ideiglenes ponyvasátor alatt, roppant elegáns, színpompás helyi ruházatban. A hangszóróból üvölt a zene. Ezalatt még a terem díszítése zajlik: négy nagy dekor papírból készült ollót próbál mindenki idegesség nélkül a falakra rögzíteni és próbálják kitalálni, hogy a bejárat elé hogyan kössék össze a mali és magyar nemzeti színű szalagokat, amiket majd át kell vágnunk.
A meghívott vendégek szép számmal megjelentek, a nőegylet tagjai, vezetősége, a város vezetősége, a varróiskola tanulói és családtagjaik. Mindenki gyönyörű, tradicionális afrikai ünnepi ruhában, színek igazi kavalkádja volt. Van hangosítás, dekoráció, igazán kitettek magukért a helyiek, hogy megünnepeljék a magyar emberek és a Hungary Helps Ügynökség támogatása által megvalósuló varrodát. Nem csupán egy varroda ez: lehetőség a nők számára, hogy fejlődhessenek, hogy egyáltalán legyen szakmájuk, önálló kereseti lehetőségük, mely által kikerülhetnek a szegénység mókuskerekéből. Borzasztóan hálásak ezért a segítségért, leírhatatlan az szeretet, amit adnak nekünk.
Először a polgármester úr mondott beszédet, amelyben felhívta a nőegylet figyelmét, hogy a magyar adófizetők pénzéből megvalósuló varrodára nagyon vigyázzanak és jól használják, majd Togonon és egy nagy tekintéllyel bíró hölgy mondott beszédet. Aztán Gyurácz Andi következett, a nőegylet elnöke, majd Togonon majd az ünnepi műsor, amely során Cheick Omar felesége énekelt valami elementáris hangon, majd a gyerekek kórusa is előadott egy pálmafaágas produkciót és elérkezett a szalag átvágás, amikor Gyurácz Andi és a polgármester úr együtt átvágták a szalagokat. Mindenki beözönlött a terembe, simogatták az új gépeket, forgatták a mintadarabokat, fotózkodtak, ünnepeltek. Az udvaron pedig igazi afrikai örömtánc kezdődött, Ildivel engem (Szilvi) is megtáncoltattak. A legvégén pedig eltört a mécses is, mikor Szilvinek eltáncolták a hála dalát. Nagyon megható volt...
Chérifoula
A szombat délutánt a Chérifoulában töltjük, mert a középiskolások csak szombaton tudnak eljönni, a többi napon iskolában vannak. Nagy örömmel nézem az ismerős arcokat. Először a fiúkat hívjuk be, ők kevesebben is vannak, másrészt pedig a lányoknak szeretnénk később egy "felvilágosító" oktatást tartani, bár közülük már többen is anyukák vagy férjezett asszonyok. De most már tapasztalatból tudjuk, hogy lesz bizony bőven újdonság abban, amit elmondunk. Átadjuk az ajándékcsomagokat, érdeklődünk, ki hogyan tanul és ha már szinte mindenki hiánytalanul megjelent, akkor elmondjuk nekik a feltételeket ismét: aki megbukik, aki nem hoz bizonyítványt, aki csak egy tantárgyból is elégtelen lesz, az kikerül a programból. Mindenkivel aláíratunk egy papírt, amiben megadjuk az elérhetőségemet: ide küldje a bizonyítványt az, aki ösztöndíjat szeretne, mert ha "nincs bizonyítvány, nincs pénz." Elbeszélgetünk velük, orvos, szülésznő, titkárnő, informatikus, bányamérnök, ügyvéd, stewardess, ékszerész, katona hangzanak el a célok-álmok. A fiúk szinte mindegyike sportol valamit: súlyzózik, fut, focizik, karatézik, egyikük, Issa még pénzdíjas karate versenyt is nyert, meséli büszkén. A lányokat megkérdezzük, kiment férjhez, kinek van vőlegénye. Tavaly óta ketten is férjhez mentek, az egyik egy nagyon okos kislány, de fura ez a házasság: a szüleivel él, amíg tanul, a férje pedig, aki sofőr, "havonta egyszer beköszön és üdvözli a szüleit." Ő meséli, hogy gondja van a francia órákkal, mert túl gyorsan beszél a tanár, nem érti mindig... ez meglep, hiszen kiváló tanuló volt... Egy másik kislány is menyasszony, a nagynénje fiával jegyezték el, akinek élelmiszer boltja van, jövőre valószínű férjhez megy. Egy harmadik is férjhez ment szeptemberben, 2 hetes a kisfia, ő el sem tudott jönni, majd meglátogatjuk valamelyik nap. Tanulás mellett mindannyian dolgoznak, a fiúk is, van aki telefont javít, van aki gyümölcslét, italokat készít, gyógynövényeket gyűjt a mezőn, és persze mindenki végez valamilyen házimunkát, de a fiúk ebben a korban már nem annyira...
Karolina sötétedésig tarja a beszélgetést, a végén átadja a mosható betéteket, elmagyarázza a naptárat, osztjuk a karkötőket... Nekik is szinte minden újdonság, amit hallanak, pedig ők már 15-19 évesek. Egyik-másik még vissza is jön a héten és kérdez, de a menyasszonyok és férjes asszonyok nem maradhatnak végig: nekik haza kell érniük még sötétedés előtt, nem kóricálhatnak egyedül, főleg, ha messze laknak.
Hosszú lett ez a nap is, fél 8 után érünk vissza a szállásra.