2019. március 12. kedd.Azt a kontrasztot nehéz feldolgozni, hogy a lakosság híresen barátságos és vendégszerető, most mégis gépfegyveres őrök posztolnak nem csak a nagykövetségek, de a bank, a kaszinó, sőt, még a szállással szomszédos török fenntartású és a helyi lakosságnak épült magániskola előtt is. Ennyi robogót és motort még életemben nem láttam: Bamakóban vezetni kész művészet - ebbe bele kell születni. Hajmeresztő malőrökkel jutottunk el ma reggel is az iskolába, és innen indultunk a gyermekeket és családjukat végiglátogatni a Sans-Fils nyomornegyedben. Nos, ilyesmire nem lehet felkészülni, és annyiféle impulzus, benyomás ért, hogy csak csapongva tudok beszámolni erről az embert próbáló munkáról és hihetetlen, intenzív élményről. Már délelőtt rettentő meleg lett, és a városban mindenhol jelenlevő port pedig nem csak a járművek, de a gyalogosok és a szellők is felkavarják és folyamatosan a levegőben tartják. Egy-két óra leforgása alatt olyan szinten lepi be az ember pórusait, tüdejét, nyálkahártyáját (orrát, száját, szemét), hogy többé már nem külső, tolakodó ellenség, hanem szerves részünkké válik. Ugyanígy, a mindent átható, meghatározhatatlan édeskés szag, és nyílt téri, faszenes főzések nyomán mindenhonnan szivárgó erős füst.
A házak közti szélesebb, hepehupás földutakat és a szűk sikátorokat is irdatlan mennyiségű szemét lepi be, melyeken gyalogosok, motorosok, és állatok közlekednek (szarvasmarhák, kecskék legelnek, szárnyasok csipegetnek). Apró, bútorozottnak nem-igazán nevezhető önálló házak és összetákolt sufnik váltakoztak a nagyobb házakban kialakított szintén apró lakásokkal, melyekbe (a meleg elleni védekezés miatt) a pici és kevés ablakokon keresztül alig szűrődik be a fény. A lakosság a kicsi, zsúfolt közös udvarokon (sőt, néha az utcára kiterjeszkedve) éli a napi, és a közösségi életét is. Kint főznek, mosnak, teregetnek – ezekhez a vizet legtöbbször vödrökben cipelik, mert folyóvíz csak a legritkább esetben van bevezetve. Nehéz elképzelni, hogy a gyermekek miként tudnak ilyen körülmények közt házi feladatot készíteni, vagy tanulni…
Ma 16 családot látogattunk meg, az iskola igazgatónője és lánya volt segítségünkre, hogy francia nyelvről tolmácsolja a helyieknek a rendkívül alapos kérdőívet, illetve segítsenek a további társalgásban. Mindenhol szívélyesen, nagy örömmel fogadtak minket, és szenzációs élmény volt, hogy a nyelvi, kulturális és szociális különbségek ellenére is a humorban azonnal egymásra találtunk velük. Délután tartottunk egy kis pihenőt: az iskolában ma is megvendégeltek minket. Tegnap birkaragut készítettek nekünk rizzsel, uzsonnára („snack gyanánt”) pedig sült bárány csíkokat kaptunk – ma pedig valami irdatlan finom négylábú gulyással vártak minket – és hideg vízzel! Miután a késő délutáni látogatásokat is befejeztük, még újra egyeztettünk az iskola fenntartójával, majd visszatértünk a szállásra, ahol ma este is nagy munkába kezdtünk a begyűjtött anyagok (információk, fotók, egyebek) feldolgozásával és a következő napok munkáinak előkészítésével.
A nap végén, miután lemostam az ábrázatomról több réteg afrikai vörös homokot, örömmel konstatáltam, hogy igazából nem is kozmáltam oda a napon, csak egy kicsit megkapott… A szakmai tapasztalatok összegzésére átadom a billentyűzetet Gyurácz Andinak.
A déli szünet az evésen túl arra is jó, hogy az évek során felgyülemlett kérdéseket tisztázzuk. Végre helyükre kerültek a vizsgák és osztályzatok: Megtudtuk, hogy a bizonyítványban szereplő számok között, ha például egy 0 van, az azt jelenti, hogy a gyerek valamilyen szülő által nem igazolt okból elmulasztotta a 2 havonta tartott felmérőt. Továbbá hogy a hatodikosok élete a legkeservesebb, mert ők minden hónapban felmérőt írnak: december-március-júniusban a minisztériumba küldik az eredményt, a többi hónapban pedig az iskola elemzi ki. A 6. év végén annak, aki a minisztériumi vizsgákon jól szerepelt kiadják az ún. CEP bizonyítványt, ezzel tud továbblépni a 7-9. osztályokba. Sokan már itt elvéreznek. A 7-9. években negyedévente van vizsga, a 9. év végén pedig az ún. DEF vizsga, ami ha sikeres lesz, akkor automatikus az út a 3 éves középiskolába, mely végén érettségi van. Aki ezt is sikeresen megugorja, az eredményétől függően továbbmehet egy egyetemre. Bamakóban 6 egyetem van. Az állami iskolákban folyton sztrájkolnak a tanárok: a középiskolások idén még alig voltak suliban, mert 2 hét sulit 3 hét sztrájk követ. Így tanulás helyett sokszor dolgoznak, segítenek a családban. Így aztán bizonyítványuk sincs…
A szünet nyelvtanulásra is kiváló: megtanuljuk bambarául a végeztünk (ábáná) a köszönöm (inicsi) nagyon köszönöm (imbaragyi) és a viszlát (kámbé) kifejezéseket, ezzel persze nagy sikert aratunk. A francia nyökögésbe is egész kezdek belejönni: ma „magasröptű” beszélgetést folytattam a „kislányommal” és 31 egymást taposó kisdiákkal a félméteres folyosón arról, hogy milyen a suli, meleg van, otthon -20 C is van és esik a hó is, továbbá van egy testvérem, akinek egy kutyája van, amelyik nem szereti a macskámat. Mindezt a fényképezőn történő képmutogatás közben. De akkora lett a tumultus, hogy féltem, hogy ledől a stabilnak nem tűnő korlát, ha még egyszer nekipaszírozzák egymást, így egy „kámbé”-val visszavonultam. Este takarítás közben - mert ma nagytakarítás volt a suliban, mindenki mindenhol söpört és locsolt és gyűjtögetett – megtanítottam a viszlátot magyarul. A fiúk persze csak addig takarítottak, amíg úgy gondolták, hogy fényképezem őket…