2019. március 14. csütörtök. Az AHU nekünk tett tavalyi segítségét viszonozva, a mai nap első felében egy általuk támogatott, fogyatékkal élő gyermekeket segítő kis központban fényképeztük a gyermekeket, és felvettük az adataikat. Az ebédünkről ismét az iskolánkban gondoskodtak (ma is nagyon finom volt, rizs valami rengeteghagymás fűszeres gulyásszerűvel), majd a sportbizottsággal egyeztettünk a diák olimpia szervezéséről és a lehetséges alternatív megoldásokról, ha a teherautók további késéssel futnának be.
Nagy az izgalom az érkezésüket illetően, hisz az előre nem látott csúszás miatt már így is megfordítottuk a teljes programmenetet, tegnap pedig kiküldték a meghívókat a fél világnak az informatikai terem hétfői felavatására. Az informatika termet és könyvtárat fel kell építenünk a megnyitó ceremóniára és az ajándékokat is át kell adnunk, nem lesz unalmas a hétvégénk sem. Szóval vissza az olimpiához, az alternatív megoldások nyomán lett a teniszlabdából narancs, melyet teniszütő helyett a gyermekek palatábláin kell egyensúlyozni futás közben, a stafétabot pedig banán lesz, a vontatókötélből pedig kiváló eszköz lesz a kötélhúzó versenyhez. Amikor megmutattuk, hogy a palatáblán egy narancsot egyensúlyozva kell futni, akkor először kinevettek, hogy ez könnyű: aztán meg egymáson estek hanyatt a nevetéstől, amikor kipróbálták és lépten nyomott leesett. Korán lesz az olimpia a hőség miatt és kiszámoltuk, hogy mennyi vízre lesz szüksége a gyerekeknek, mennyi narancs, banán, palatábla szükséges. Aztán kialkudták, hogy a focista gyerekek is kapjanak narancsot, sőt a kupa is majd a győztes focicsapathoz kerül, mert az bizony úgy dukál!
Ezt követte egy újabb nagyon fontos esemény: a már támogatott és az új, programba most felvett gyerekek anyukái, nagymamái (sőt, ünneplőbe öltözött apukák is) eljöttek az iskolába, az Alapítvány „szülői értekezletére”, tájékoztatásra, beszélgetésre – melynek eredménye közös célok és jövőbeni tervek, a közösséget támogató, segítő ötletek kölcsönös és lelkes üdvözlése volt. Ahogy a díszes, gyönyörű, színes ruhakölteményekben behömpölyögtek az iskola egyszerű udvarára, olyan látvány volt, mint egy egzotikus divatbemutató – de még inkább méltóságteljes, felvillanyozó és reményteli! Rengetegen eljöttek: megtelt velük az egész udvar! (Volt egy család, ahol a tegnapi látogatásunkkor a szülők nem voltak otthon: ők ma szépen felöltözve eljöttek és külön kérték,hogy készítsük el róluk a gyermekkel közös fotót.)
Bambara nyelvre az igazgatónő és az iskola egyik tanára fordított: mindketten igazi szónoki képességekkel megáldva. A mandelai alapgondolatunk említése bennük is elindított olyan mélyről jövő és régóta kikívánkozó érzéseket és gondolatokat, hogy a tolmácsolást időnként megszakítva, tanulásra buzdító beszédeikkel tovább fokozták a felvillanyozott, feszülten figyelő és hangosan jóváhagyólag hümmögő hallgatóság lelkesedését. Majd arra a kérdésre, hogy mit gondolnak az elhangzottakról teljesen spontán el kezdtek sorjázni hozzánk a szülők, hogy elmondják a véleményüket a felvetett ötletekről, és hogy megköszönjék a munkánkat és biztosítsanak arról, hogy üdvözlik a közös célkitűzéseink megvalósítását, és partnerek benne. Ennek érdekében pedig majd összeülnek és készítenek egy anyagot, hogy ők mit hogyan gondolnak. Érdeklődve várjuk a munkát... Ezután, egy nagyon felszabadult és örömteli, tömeges fotózkodás kezdődött keresztül-kasul az udvaron, ami olybá tűnt, hogy sosem fog abbamaradni…
Nagyon nagy öröm, hogy a támogatottjaink jönnek hozzánk és kommunikálni próbálnak: francia szintünk közel azonos, így néha sikerül is. Végül a nap végén egymást tanítottuk: ők engem bambarára, szigorúan kijavítva a kiejtésemet és többször elismételtetve velem a szavakat, én pedig magyarra őket: majd’ behaltam, ahogy a szájukat némán mozgatva próbálták először homlokráncolós koncentrációval némán majd hangosan kiejteni a szavakat.
Ma túlestünk a „köszönömön” és a „szia” üdvözlésen is. Az egész napos munka és hőség után teljesen felvillanyozódva értünk vissza a szállásra, remélve, hogy a mai napon a határon átlépő teherautók is hamarosan – talán holnap estére már megérkeznek.
Este ismét a Sleeping Camelben folytattuk a napi munkát – de előtte még a kerthelyiségben tradícionálisan ismét megrendezett quiz-játékban, francia-magyar-norvég vegyes csapatunkkal elnyertük az első helyezést. Andi nagyot tarolt a nyugat-afrikai zenékben!